Életjelek a lakáshitelezésben

2013 februárjától folyamatosan nő a forintalapú új lakáscélú hitelkihelyezések szerződéses összege; amely júliusban már megközelítette a 15 milliárd forintot. Az átlagos hitelköltség mutató pedig havi bontásban folyamatos csökkenést mutat év eleje óta. Minden jel a hitelezés élénkülésére utal és ezt a különböző banki akciókon is nyomon lehet követni. Az egyik forgalmazó konkrét ingatlanvásárlási példákon keresztül vizsgálta meg, hogy a csökkenő kamatok mellett hogyan próbálják a pénzintézetek
az ügyfeleket magukhoz csábítani. Éledező hitelezés?Az új lakáscélú hitelkihelyezések szerződéses összege 2013 júliusában csaknem duplája volt a 2013 februárjában kihelyezett összegnek (február: közel 20 milliárd forint)-. "Ez nagyon jól hangzik, az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy az idei első 7 hónapban összesen 78 milliárd új, lakáscélú hitelt helyeztek ki a bankok. A 2005 és 2008 közötti időszakban viszont nem egy olyan időszakot láthattunk, ahol egy hónapban önállóan ennél nagyobb volt az újhitelek összege." - kommentálta a statisztikákat a forgalmazó. "A nagy emelkedés oka tehát az alacsony bázis, de az mindenképpen reménykedésre ad
okot, hogy február óta, még ha visszafogottan is, de folyamatosan nő az új kihelyezések összege." - tette hozzá a szakértő.
A hitelezés bővülésével párhuzamosan az átlagos hitelköltség mutató is csökken a tavalyi év vége óta. Bár ez valóban jót tesz a hitelezési aktivitásnak, a mutató még csak júniusban és júliusban volt csupán egyszámjegyű. A csökkenésben a kamattámogatott hitelek és az alapkamat csökkenés egyaránt szerepet játszik.


Ki kaphat hitelt?
A forgalmazó öt konkrét példán keresztül vizsgálta meg, hogy a lakásvásárlók most milyen ajánlatok közül válogathatnak, milyen kedvezményekre számíthatnak a bankoktól. A példákban szereplő ingatlanok valósak, ahogy a hat nagy banktól bekért konkrétajánlatok is. A lakásvásárlók viszont kitalált, de a realitásoknak teljesen megfelelő személyek.

Az első példában szereplő 4 fős, jól szituált család a fővárosban, egy II. kerületi 84 négyzetméteres, 3 szobás lakást szemelt ki, 31,9 millió Forintos áron. A példában 19,2 millió forint önerővel rendelkeznek és a két kereső családtag együtt 400.000 Ft-os nettó jövedelmet tud igazolni. A 13 milliós hitelösszeg, 20 éves futamidővel, piaci kamatozáson, a banki ajánlatok alapján 97.000 és 105.525 Ft közötti havi törlesztő részletet jelent.

A második példa egy atal, pályáját éppen elindító pár győri lakásvásárlását mutatja be. Az ipari beruházások miatt most jelentősen pezsgő város ingatlanpiacán egy 16,4 millió Forintos, 2 szobás, belvárosi, 62 négyzetméteres, felújított, használt téglalakást vásárolnak, 25 százalék önerővel, és kettejüknek összesen 380.000 Ft-os igazolható jövedelemmel. A párnak 12,3 millió Forint kölcsönre van szüksége, és a legjobb megoldás számukra az állami kamattámogatott, 10 M Ft-os hitel kombinálása egy kiegészítő piaci kamatozású hitellel. Így a két hitel a 20 éves futamidő első 5 évében 84.000 és
93.000 Ft közötti törlesztő részletet jelent, míg a 6. évtől a piaci kamatozásra visszatérve ez 95.000 és 105.000 Ft közötti összegre nőhet. A atal pár által elérhető kedvezmények hasonlóak az első példában szereplőkhöz.

A harmadik példa, amely egy kis szolnoki
panellakás megvásárlását mutatja be, jól tükrözi, hogy a hitelezés feltételei még mindig jóval szigorúabbak, mint a válság
előtti években voltak. A szolnoki Széchenyi lakótelepen található másfél szobás, 41 négyzetméteres, 3,7 millió forintos
panellakást kiszemelő 24 éves, minimálbérre bejelentett pályakezdő hitelfelvétele önmagában komoly nehézségekbe ütközik.
Az ajánlatok alapján ő önállóan, egyedül erre a lakásra valószínűleg nem kaphat hitelt, az alacsony igazolható jövedelem, valamint az
ingatlan alacsony értéke miatt. Így adóstársra, és/vagy pótfedezet bevonására lenne szüksége, még akkor is, ha rendelkezik 30 százalékos önerővel.

A negyedik példa egy szintén négyfős, de Miskolcon egy 25 millió Forintos, 3 szobás, 100 négyzetméteres családi házat vásárolni szándékozó családot mutat be. A budapesti családdal szemben kisebb, 40 százalékos önerővel, és alacsonyabb, 230.000 Ft-os keresettel rendelkeznek. Esetükben a 20 milliót meghaladó ingatlanérték miatt csak a piaci kamatozású hitel jöhet szóba. A szükséges 15 millió Forintot 20 éves futamidőre havi 120.000 és 126.000 Ft közötti törlesztő részlet mellett igényelhetik. Olyan is előfordul viszont, hogy nem elég a 40%-os, hanem mindenképpen szükség van az 50%-os önerőre.

Az ötödik példa egy budapesti, újépítésű, 1 szobás, 35 négyzetméteres, 14,23 milliós lakásmegvásárlását mutatja be. A példabeli vevő egy 26 éves, nettó 170.000 Ft-os jövedelemmel, és 50 százalékos önerővel rendelkező, 2 éve dolgozó pályakezdő. A szükséges 7 millió forintot a legkedvezőbb feltételekkel állami kamattámogatást nyújtó hitelkonstrukcióban tudja igényelni. A 20 éves futamidő első 5 évében 47 és 53 ezer forint közötti törlesztő részlettel, azt követően pedig 59 és 63 ezer forint közötti havi törlesztéssel kell számolnia a vevőnek.

Szinte mindegyik példában szereplő hiteligénylő elérhet a x költségekre, értékbecslésre, közjegyzői díjra vonatkozó engedményeket, kedvezményeket; ezek bizonyos esetekben akár több százezer forintos tételek is lehetnek. Erre egy-egy konkrét példa az 1. ingatlan esetén, a számtalan ajánlat közül: A hitelhez sok akció kapcsolható, több bank is elengedi a x költségeket, amelyek akár 310.000 Ft-os megtakarítást is jelenthetnek. Egy másik bank esetén az egyszeri díjak elengedése mellett, még 60.000 Ft-os vásárlási utalvány és 40.000 Ft-os közjegyzői díj visszatérítés is jár az ügyfélnek. A folyószámlára utalt magas jövedelem, aktív számlahasználat pedig akár 210 bázispontos kedvezményt is jelenthet a kamatból. Egy másik pénzintézet "csak" 0,7%-os kedvezménnyel kecsegtet, viszont egy jóval alacsonyabb induló díjból. Sok esetben még további kedvezményekhez juthatunk egyes nagyobb hitelközvetítőkön keresztül,
ezért a hitelek összehasonlításakor ezt a szempontot is érdemes gyelembe venni. A kamatkedvezményeknél sokat nyom a latba, hogy az igénylő mekkora összeget tud a folyószámlára utalni a hiteltörlesztő részletén felül."Ilyen kedvezmények akár 50 bázisponttal is csökkenthetik az ügyleti kamatot, de lehetőség van több kedvezmény összevonására, amivel akár 2 százalékpontos kedvezményt is kaphat az igénylő. Nem ritka, hogy az ajánlatok között akár 10.000 Forint eltérés is lehet a törlesztő részletekben, ami 20 éves hitelnél 2 - 2,4 M Ft megtakarítást jelenthet, önmagában egy jó bankválasztástól függően" - tette hozzá a szakértő.Fontos tudni, hogy a gyorsan változó piaci környezetben az ajánlatok hamar elavulnak, újabbak kerülnek a piacra vagy megszűnnek kedvezmények, ezért ez az összeállítás egy "pillanatfelvétel" a jelenleg elérhető lehetőségekről.


Forrás: oc.hu